Mozgáskoordináció fejlesztés

A mozgáskoordináció nem más, mint a mozgás térben és időben összehangolt és összerendezett kivitelezése, végrehajtása. A koordinált vagy összerendezett mozgás létrejöttéhez több követelménynek is meg kell valósulnia, mint például: a vestibuláris idegrendszer érettsége, megfelelő/normál izomtónus, megfelelő izomerő, ellazultság, szem-kéz koordináció kialakulása, koncentráció képessége…

Már egészen kicsi gyerekkorban fontos a mozgáskoordináció fejlesztése, mert abban az esetben, ha nem megfelelően fejlődik a gyermek idegrendszerének ezen területe, problémái adódhatnak például a szem-kéz koordináció területén, vagy a téri tájékozódás során. Ezek pedig nélkülözhetetlenek az írás és az olvasás tanulásához. Továbbá az egyensúlyérzék és a mozgás fejlődése szoros összeköttetésben van az értelmi képességek fejlődésével is!

Amikor egyensúlyozunk, a vesztibuláris idegrendszerünk érzékeli a testünk térbeli helyzetét, korrigálja a mozdulatainkat miközben működteti a szemmozgásunkat, figyeli az izomtónusunkat és a mozgásunk sebességét is.

Az Élet-térben a mozgáskoordinációs fejlesztést játékos feladatokkal, színes, izgalmas eszközökkel (énekkel, mondókával, színek, formák, számok játékával) tanítom be a gyermekeknek. Így számukra a torna nem teher, hanem kalandos játékként élhetik meg, és akár otthon is folytathatják a gyakorlást szülői segítséggel!

Talpizom erősítés

Az ember felegyenesedésének egyik legfontosabb pillanata az, amikor talpra állunk. A boka, lábak ízületeinek helyzete nagyon fontos szerepet játszik abban, hogy hogyan érzékeljük a talajt, milyen az állásunk stabilitása, milyen a térdek, csípők, gerinc tengelyállása. Nagyobb gyerekkorban már mindenki tudja, hogy milyen fontos a lúdtalp és bokasüllyedés elkerülése, ám talán kevesebben tudják, hogy a boka, lábfejek helyzete már csecsemőkorban, az első talpraállástól kulcsfontosságú. Alapos, korai odafigyeléssel megelőzhető a lúdtalp, bokasüllyedés! Ehhez elengedhetetlen a baba bokáját jól tartó szandál/cipő viselése, lehetőség szerint az egyenetlen talajon (fű, kavics, homok) való mezítláb járás, illetve szükség esetén a mihamarabb megkezdett talpizom, lábizom erősítő torna!

Az Élet-térben a talpizom, lábizom erősítő tornát játékos feladatokkal, színes, izgalmas eszközökkel (énekkel, mondókával, színek, formák, számok játékával) tanítom be a gyermekeknek. Így számukra a torna nem teher, hanem kalandos játékként élhetik meg, és akár otthon is folytathatják a gyakorlást szülői segítséggel!

Huple® egyensúlyterápia

A Huple® egy mozgás –, és koordinációfejlesztő, diagnosztikus és terápiás eszköz, mely újszülött kortól iskolás korig használható.

A félgömb változó irányú ringatása, forgatása, pörgetése folyamatos, változó irányú és intenzitású ingert ad a gyermek egyensúlyi rendszerének!

Az egyensúly fejlesztése elősegíti, hogy később ne legyenek a gyermeknek beszédfejlődési problémái, írási és olvasási nehézségei.

Élvezetes játék, mely egészséges gyermeknek egyben kitűnő eszköz a térbeli koordináció, szem-kéz koordináció fejlesztésére.

Problémákkal küzdő gyermekeknek több mint játék: orvostechnikai, terápiás eszköz. A helyzet- és mozgásérzékelés legelső és legfontosabb szerve, a vesztibuláris rendszer ingerlésével a Huple kiválóan alkalmazható mozgáskoordináció- és egyensúlyfejlesztésre, valamint az idegrendszer érésének támogatására, a korai fejlesztés fontos részeként.

Az Élet-Térben van lehetőség Huple bérlésére


Kedves Szülő! Ha szeretnél tenni Gyermeked Egész-sége érdekében, ezekkel a terápiás módszerekkel is várlak szeretettel:

Zsuzsi

A konzultációk és kezelések időtartamáról és árairól bővebben ide kattintva olvashatsz.